Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Az orosz ellenzéki politikus interjúban panaszkodott fogva tartása körülményeiről és az orosz vezetésről.
Navalnij a The New York Timesnak adott interjút először, az év elején történt bebörtönzése óta. Az interjúban kemény szankciókat követelt a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló oligarchákkal szemben. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok büntetőintézkedései nem irányulhatnak az egyszerű orosz lakosok ellen.
– vélekedett Navalnij, aki szerint „előbb-utóbb korrigálják ezt a hibát és Oroszország demokratikus, európai útra fog térni”.
Az interjúban többek között azt is kifogásolta, hogy minden nap órák hosszat kell néznie az orosz állami televíziót és propagandafilmeket. A 45 éves ellenzéki politikus szerint ez idő alatt tilos számára, hogy olvasson, vagy írjon. „Egy széken kell ülnöd és a tévét kell bámulnod” – nehezményezte.
Az interjú körülményei
A The New York Times szerint összesen 54 kézzel írott lap érkezett hozzájuk újságírók kérdéseire adott válaszokkal. Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára a Twitteren megerősítette, hogy valóban az ellenzéki vezető első interjújáról van szó, mióta a Moszkvától nagyjából száz kilométerre lévő Pokrov városának börtönében raboskodik.
Előzmények
A Kreml egyik legélesebb bírálójának számító Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert a FSZIN (orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait, amikor egy feltehetően idegméreggel elkövetett támadást követően Németországban lábadozott. Az ítéletet a nemzetközi közösség széles körben politikailag motiváltnak nevezte és elítélte.
(MTI)
Nyitókép: Moszkva, 2021. február 16. A Babuskinszkij kerületi bíróság által közreadott videóról készített felvételen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meghallgatáson vesz részt a bíróság moszkvai tárgyalótermében felállított üvegkalitkában az ellene rágalmazás vádjával indított perben 2021. február 16-án. Navalnij „lakájoknak”, „árulóknak” és az „ország szégyenének” nevezte Ignat Artyomenko második világháborús orosz veteránt és másokat, akik szerepeltek egy, az előző évi alkotmánymódosítás mellett agitáló reklámfilmben.
MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság